2025 évi programjaink
Amennyiben valamely programunk felkeltette az érdeklődésedet és velünk tartanál, kérünk, hogy itt érdeklődj a kiválasztott program megadásával: hello@etalon-coaching.hu, A részletekről e-mailben küldünk tájékoztatást.
Amennyiben valamely programunk felkeltette az érdeklődésedet és velünk tartanál, kérünk, hogy itt érdeklődj a kiválasztott program megadásával: hello@etalon-coaching.hu, A részletekről e-mailben küldünk tájékoztatást.
Végre-végre! Ismét lehetőségünk nyílt arra, hogy személyesen tartsuk meg (ön)fejlesztő napunkat. Új helyszínre érkeztünk, ezúttal a MagnetHázban béreltünk termet. Magunk között „Kártya-nap”-nak hívtuk ezt a programot Bozsár Gabi ötlete nyomán, mivel célunk az volt, hogy különböző, a coachingban alkalmazható kártyákkal való munkával ismertessük meg egymást. Rengeteg eszközzel érkeztünk, így bővíthettük tárházunkat. Nem csupán megnéztük a…
Először sokkolódtunk, mi lesz most így velünk, coachokkal? Hiszen március közepén hideg zuhanyként ért bennünket is a hír: nem találkozhatunk, nincs személyes munkára lehetőség. Pedig mi erre alapoztunk eddig mindent, akkor hogyan tovább? S főleg meddig? A kezdeti lefagyás azután kezdet felengedni. Az online tér is egy lehetőség? Számunkra is? Nehezen hittük eleinte, de többen…
Várva várt esemény volt számunkra a 10 éves együttlétünk megünneplése. Így aztán nagyon tudatosan készültünk is erre a hétvégére. Már januárban két napig dolgoztunk azon, hogy mivel töltsük fel tartalommal a szeptemberi programot. Tulajdonképpen már ekkor elkezdtük a ráhangolódást, s ezzel kicsit az ünneplést is, hiszen a közös programelemek kidolgozása is sok munkát és egyben…
2008-ban találkoztunk a Dr. Bodó Training és Tanácsadó Kft., Európai Coaching Szövetség által nemzetközileg akkreditált képzésén, ahol Business és Management Coach vált belőlünk. A képzés legtöbbünk életében mérföldkő volt mind szakmai, mind személyes fejlődésünket tekintve. Annyira egymásra találtunk, hogy hamar érlelődött meg bennünk annak a gondolata, hogy maradjunk és tanuljunk továbbra is együtt, s egymástól.…