Rólam

„Tegnap okos voltam, ezért meg akartam változtatni a világot. Ma bölcs vagyok, ezért meg akarom változtatni önmagam.” Friedrich Nietzsche

Körülbelül húsz éve dolgozom a HR szakmában. Mindig érdekeltek az emberek. Szerettem meghallgatni őket, szerettem tudni, hogy jó dolgok történnek velük, és szívesen éreztem együtt velük, ha nehézségeik voltak, ha problémákkal küzdöttek, és segítettem, ha tudtam. Azzal hízelgek magamnak, hogy nem úgy vagyok ezzel, mint az, aki szereti az emberiséget, csak a szomszédját nem állhatja.

Kiemelt coaching területek
  • vezető fejlesztés
  • önismeret
  • életvezetés/egészség

A vezetőnek lenni izgalmas, felelőség teljes, és kihívásokkal teli. Másokat segíteni abban, hogy sikeres, huzamos időn keresztül egyenletesen magas szinten teljesítő, bármilyen komplex információ halmazban könnyen eligazodni tudó, jó kockázatvállalási készséggel rendelkező, nyitott az új ismeretek iránt, a jövőbe tekinteni képes és a jelent jól megszervezni tudó, kitűnő vezető váljék, ez szintén izgalmas, felelőség teljes, és kihívásokkal teli.

„Másokhoz önmagadon keresztül vezet az út” szól egy mondás. Ez, azt a fontos felismerést hordozza, hogy minél mélyebb az önismereted, minél nagyobb gyakorlatra teszel szert a belső navigációban, a külső eligazodás is annál könnyebb lesz, egyre kevesebb konfliktus nehezíti az életed, egyre sikeresebb, egészségesebb leszel, megtartod belső egyensúlyodat.

Releváns szakmai háttér

A magyar polgári repülésben a légi navigáció területén kezdtem pályafutásomat, majd különböző vezetői szinteken dolgoztam/dolgozom közép- és nagyvállalati környezetben.

Együtt növekedtem, alakultam a hazai humán erőforrás gazdálkodással, estem át vele közösen a gyermekbetegségein. Munkahelyeimen, a légi forgalomban működő vállalatoknál ott voltam a különböző HR rendszerek kimunkálásánál, bevezetésénél. Lelkesen dolgoztam stratégia kidolgozásában, vezetőképzésben, utánpótlás nevelésben, kiválasztási módszerek fejlesztésében, teljesítményértékelésben, munkaköri értékrend kialakításában, és még sorolhatnám.

Hosszú évek tapasztalatát gyűjtöttem össze az egyéni fejlesztés területén, ahol megtanultam, embereket támogatni azért, hogy felismerjék belső erőforrásaikat, és azokat a lehető leghatékonyabban használni tudják, örömmel tudjanak munkát végezni, egészségesen, harmonikusan éljék az életüket.”

Iparági tapasztalat

Közlekedés területén szerzett több mint harminc éves tapasztalat.

Vadászi Árpád

HR menedzsment, Business and Management Coach

Elérhetőségeim

+36 30 445 7509
arpad.vadaszi@gmail.com