Rólam
Vagy előre lépsz egyet a növekedés irányába, vagy hátrafelé a biztonságba. (Abraham Maslow)
Aki coachot keres, megoldást keres vagy fejlődni akar. Aki csak egyszer is dolgozott coach-csal, az tudja, hogy a coaching meggyorsítja ezt a folyamatot. A coaching befektetés, ami megtérül. A coach pedig katalizátor, aki felgyorsítja a fejlődést, új egyensúlyi állapotba juttatja a rendszert és végül kivonható belőle.
Coachként előnyömnek tartom, hogy közgazdász, tanári és pszichológiai tanulmányokat is végeztem, ezért három nagyon különböző szemléletmódot és munkamódszert tanultam meg. Munkatapasztalatom marketing és értékesítés területén szereztem tanácsadói és tréning cégeknél. Angolul és franciául is dolgozom.
A coaching módszer amit használok humanisztikus és rendszerszemléletű. A humanisztikus megközelítés értelmében a coach nem „megjavítani” próbálja ügyfelét, mert minden ember saját magában hordozza a megoldásokat a problémáira – a coach ebben csak segíti őt. A rendszerszemléletű munka azt jelenti, hogy a coach és az ügyfél rendszert alkotnak és ennek megvannak a törvényszerűségei. Csakúgy, mint annak a rendszernek (a munkahelynek), amelyben az ügyfél dolgozik.
Coaching témáim:
– önbizalomnövelés
– stresszkezelés
– időgazdálkodás
– nők (anyák) munkahelyi támogatása
– kommunikációs készségek fejlesztése
– konfliktuskezelés
– értékesítés támogatása
Referenciáim: IBM, Imperial Tobacco, CHS Kft., NIF Zrt., Boston Consulting Group.
Nem hiszek abban, hogy a coach minden esetben használható, sem abban, hogy mindentudó lenne. Hiszek viszont abban, hogy a coach és az ügyfél kapcsolata új, teremtő energiákat mozgósít. A válaszok és megoldások az emberekben és nem a divatos elméletekben és módszerekben rejtőznek.